A Koldus...('91)

Csak állt...
Némán állt a téren.
Fel sem nézett,
el sem fordult,
csak állt,
csendesen...
...szépen.

Hé!
kiáltották felé...
-Mozdulj meg! Tolatok!

de ő csak állt,
állt a téren,
csendesen, némán,
s szépen,
ahogy illik ott.
Rongyos ruháját hópelyhek lepik,
Testét mardossa a hó
S lábán csizmái sem épek

-Menj arrébb!-szólj neki!

...mozdulatlan minden...

Kérlek, lépkedj.
megfagysz...
...egyre hull a hó...
ne csináld ezt kérlek.

de nem használt a szó.

Maradok.('91)

Már csak gondolat csupán...
Játsszi gondolat mása
Vágyak, ábrándok,,
hajnalok, szépek,
Kéklő égen a Nap sugarai égnek
S talán megvilágítják a holnapot.

...de én akkor is félek...

Válaszok, kérdések,
érdesek, szépek,
Lágyak...vagy talán mégse?
Nevessek?
Nem is tudom.
Futni kell...
Szaladni messze innen...
...de tudom, maradok.

Kérlek ne...('91)

Ábrándozás az élet megrontója,
igen, jól tudom.
de ábrándozás nélkül, élni nem tudok.
Ábrándozom, hogy minden, mi van:
oly jó, oly csodás,
becsukom szemem, s hív a látomás.

Gyönyörű így minden,
szép az életem.
Minden oly könnyű, oly tág a végtelen.
Hagyd hát, hogy ábrándozzam,
hisz így jó nekem,
S azt, hogy: Ábrándozás az élet megrontója...
Kérlek ne mondd nekem.

Szeretni őt...('91)

Vártam, hogy rám nézz,
Vágytam utánad,
Csodás az érzés,
Mikor újra látlak.
Szeretem nevetésed,
Szeretem, mi te vagy,
S örülök annak,
Hogy ki van,
TE VAGY.

Az éjszaka a csillagok,
A vágyak, az álmok,
...s én csendben ott állok.
Állok előtted,
Lábam is remeg,
Csodás az érzés,
Hogy Veled lehetek.

Annyira szép az est,
Annyira szép az érzés,
Gyönyörű minden:
szavak...válasz...kérdés...
Mozdulnak a tárgyak,
Minden életre kel,
Feléd nyújtom karom,
S karod rá...felel.

Simogatod arcom,
S én csak nézek reád,
Ölelj magadhoz kérlek,
Időtlen időkön át.
Éljünk csak a mának,
Csak TE vagy,
S csak ÉN vagyok
Néked adom mindazt,
Mindazt, mit adhatok.

(S elfogadom mindazt, mit tőld kapok, kaphatok).

Emberek...(?)1991

Vannak emberek...s milyenek?

Mindenki máshogy él,
Mindenki mást remél,
S mindig más a cél.

Emberek...mindegy milyenek.

Emberek, kik élnek,
Kik remegve félnek,
Kik keresve néznek,
S kit elcserélnének...

...de nem lehet.

Emberek, kik is vagytok?
ha nem muszáj, miért rohantok?
S ha nincs értelme,
Miért is vagytok?

Egy régi kedvenc...

Minden szavad, megérint, megéget. Bezár, szívembe téged.
Hol van már a szép világ? Számodra messze már.
De néha még a magasba vágysz, s mint hulló kő zuhansz tovább.
De minden út összefut, az árnyékból a Fény kijut.
Egyszer még gondolj rám. Gondolj rám.

Sz.T.-tól ('91) Ady Endre

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
az asszonyságod
mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az az asszony,
Te vagy a legszebb.

A Szeretet bezárta önmagát

A Szeretet bezárta önmagát.
Nem kérkedett,
Nem is kiáltott…
Csak megijedt…
Egy piciny szobába zárta Önmagát.
Várt…

Csak ült békességben…
Szelíden…
Míg kint a Nagy tömeg
Hömpölyögve áradt…
Mogorván eltiporva százakat…
Néha ezreket, milliókat…
Mikor mennyi vért kívánt,
Vagy halált a gonosz
Ádáz mancsát a tömeg felé tárva,
Ezzel jelt adva,
Indítva ő ket a pusztulásba.

A szeretet lüktetett…
Félt…
Bezárkózott.

Nem akarta mindezt látni,
Már ablakát is félt kitárni…
Mert csak a mocsok volt,
Mit nézhetett.

A Szeretet csak szeretett.
De elbújt…
Mert megijedt.
Látni sem akarta e „életet".

„Ha nem vagyok kint…"-gondolta…
Nem fáj, hisz nem látom.

Nem akart már a piciny szobából kilépni,
Megmutatni magát…
Pedig létezett.

De nem érzett már mást,
Csupán a gonosz hatalmát,
Mely sok embert megmérgezett.
Vajon az emberek hallgatnak még Ő rá?
Vagy már csak az fontos, ki kést ránt…
Pénzben mér mindent…
Érzést…embert…tréfát…?

Nagyon félt, rettegett…
Hogy kint az emberek közt nem lát,
Nem kap mást…
Csak sebeket.

Már régóta nem nevetett,
Szomorúan teltek napjai,
S úgy érezte nem jó világba érkezett.

A szeretet gondolt egy nagyot…
Bár szomorú volt…
Többé nem bújdoshatott.
Hogy újra megtalálja Önmagát…
S hogy a sok ember szíve, mely kitárt
Mely rá várt...
Hogy szívük újra megtalálja…

Lassan ajtajához lépett…
Kitárta…
Félelmét legyőzve…
Erejét összeszedve,
Kilépett a világba,
S összes fényét szétszórta a világra.

Versidézetek

Bolond, ki földre rogyván
fölkél és újra lépked
s vándorló fájdalomként mozdít bokát, és térdet
de mégis útnak indul. mint akit szárny emel,
S hiába hívja árok, maradni úgyse mer.
/Radnóti/

Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élete kincsét, ámbár napja múl,
hanem lezárván, ami benne földi,
egy éltető eszmévé finomul.
/Arany/

Óh mondd, ha előbb halok el, tetemimre
könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
hogy elhagyod érte az én nevemet.
/Petőfi/

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
Szerelmem rejtett csillagrendszerét
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
/Radnóti/

Igézve állva, soká, csöndesen,
és percek mentek, évezredek jöttek,
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek
És éreztem szívembe visszatér,
és zuhogó mély zenével ered meg,
mint zsibbadt erek útjain a vér:
A földi érzés: mennyire szeretlek.
/Tóth Á./

Kérem a sorsot, sorsod kérje meg
csillag sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy mi nyel el. ár, vagy salak,
általam vagy, mert én láttalak,
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
/Ady/

Óh mennyire szeretlek téged
Ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget...
/József A./

Nézd a világot: annyi milliója
S köztük valódi boldog oly kevés
ábrándozás az élet megrontója,
mely kancsalul, festett egekbe néz.
/Vörösmaty/

Nagyok...

"Az ember számára nincs túl nehéz." /Horatius/

"Isten meg fog nekem bocsátani, hisz ez a mestersége." /Heine/

"A tudás önmagában is hatalom." /Francis Bacon/

"Ahol könyveket égetnek, ott végeredményben embereket is égetnek." /H. Heine/

"Rossz az, aki rosszra gondol."

"Az ostoba, egy jó könyvet sem ismer, az okos egy rosszat sem." /D. Diderot/

"A Föld az emberi értelem bölcsője, de nem lehet az egész életet bölcsőben leélni." /K. C./

"A gondolatok vámmentesek." /M. L./

"A könyvtárak állapota egy ország kultúrájának fokát jellemzi." /Lenin/

"Szépen megírni csak azt lehet, ami fáj" /Móricz Zs./

"A humorban nem ismerek tréfát." /Karinthy F./

K.J.-től, (fordítás:'91)

A villámhoz volt hasonló-mely átszelte az éjszakát
És megígértem, hogy látni fogom Jézust, a reggeli fényen át.

S szerelem mondá:"Fogd kezem, s minden rendben lesz
Ez éjszaka a lelked megmentem."

Szerelem:-Ki tudja honnan született?
-Rádióhullámon hozzám érkezett.
Testembe ugrott, s szájon csókolt:"Vezéreddé elfogadsz?"

S szerelmes csókja ereimbe áramlott,
Vágyam reszketett, s kit okolhatok?
Önmagam, vagy a szemem előtti világot?
Ez lenne édes megmentőm, vagy az álcázott ördög?

Mint eső, mely lecsorog az ablakon,
Úgy szökött szemeimbe a könny...
Amikor nevét kérdeztem, s azt mondta nekem:
Csak az értem újjászülető éli át a végtelent...

K.J.-től, (fordítás:'91)

Ez lesz a nap, mikor tőlem azt hallod,
Hogy nem szaladok el már többé.
Érted vagyok itt, a szerelem pedig kettőnkért.
Most mit fogsz tenni, mondd?

Ha gyémántokat és gyöngyöket adtam neked,
Boldogabb leszel-e te fiú vagy lány?
Ha tehetném a világot is neked adnám.
De csak a szerelmem mit adhatok.

Melyikünk az igaz, ha folyton civakodunk
Miért nem a szerelem döntésében bízunk?
Gyenge volnék, mert azt hiszem:
A szerelem a mindenem?

Eljön majd az idő, s a szerelem eszedet veszi.
S mindent, mit keresel, majd megtalálsz.
Akkor fog minden fényesen csillogni
És téged színesebb bolonddá tenni.

Ady Endre: Én kifelé megyek

Egy-egy szitok, szép szó, üvöltés
Jön messziről még-még utánam,
Zúgó fülemig alig ér el,
Mérföldeket lép a lábam:
Én kifelé megyek.

Hátul egyre messzebb az Élet,
Elöl: jön-jön az ismeretlen
nem gyűlölöm kiket gyűlöltem,
Nem szeretem, kiket szerettem:
Én kifelé megyek.

Mit hagyok itt, nem is tudom már,
Messzebb-messzebb visz minden óra,
fekete-zöld babérfák terhe
Esőzik a bús távozóra:
Én kifelé megyek.

Ady Endre: Híven sohase szerettem

Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem.

Ha esküdtem s majd meghaltam:
Legjobb asszonyom megcsaltam.

Ha öleltem, ha csókoltam,
Borús komédiás voltam.

Ha gondoltam a halálra,
Csalfán tettem, állva, várva.

Ha valakinek esküdtem,
Esküszóból mitse hittem.

Ha tébolyban elájultam
Új nőben ébredtem, újban.

Ha od'adtam testem, lelkem,
Kerestem és mitse leltem.

Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem.

Ady Endre: Az Úr érkezése

Mikor elhagytalak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem jött harsonával,
hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De Őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Ősz

Az ősszel tovaszáll az édes napfény, és elszáll vele együtt a szerelem. Az őszi eső áztatja a homokot, hol együtt voltunk veled oly boldogok. Az emlék még melegít néhány hétig, de ez már nem a régi szerelem. Hiába szép szeptember, ősszel már más az ember, Az elmúlás az mindig szomorú.

Lopott órák.

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást, csak lopott holmi lesz, mi rég miénk. Vezeklünk e rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként. Akié vagy, elvesz naponta tőlem, s ha néha visszakaplak egy napig, megint sután, csak félig ismerősen puhatolom felejtett titkaid. heteken át míg várom folytatását, egy-két lopott órának, meglopok, minden varázst, mit új találkozás ád, mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy: Már messze vagy mikor megérkezel, karomba kaplak, s mégsem érlek el.

Túl sok...

Túl sok volt sajnos ami megtörtént velem
Nincs rajtad kívül senki sem, aki értene,
Nincs senki sem.

Tóth Árpád

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszkos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én,
S magam vagyok a föld kerekén.

Idézet

Emberség és jóság csak szavak
S a meghatott,
A megrémült világ nincs sehol
S fáj, hogy vagyok,
S fáj, hogy nem lehetek büszke arra,
Hogy ember vagyok.

Szeretni...

Azért ment, hogy ő megáldjon. Azért ment, hogy téged lásson. Azért ment, hogy megszeressed, s szíved kitárd, magadba zárd...a világot. Légy hát most már Önmagad, szomorkodni nem szabad. Ez volt írva, így kell lenni, sok embert kell már szeretni. Ezért volt ő sokat nálad, megmutatni, mi rád várhat. Az érzést, mi elvezet, a szívekhez tégedet. Mert a fontos csak te voltál, a többieknek mit sem adtál, ezért tanított ő téged, szeresd meg az eberiséget. Váljál eggyé, váljál azzá, szíved nyisd meg, szólj majd hozzá. Megtalálod a világot, ha őt is már magadban látod. mert ő mindig itt lesz veled, nem engedi el már kezed. És ha sorsod jobbra válna, ne felejtsd őt, ő is árva. És mégis, titeket egy sors vezet, egy, s ezek az emberek, kiknek kell a szeretet. Amerre ment, megszerették, szívét sokan felfedezték,, változik a világ tőle, ő a világ megmentője. Tőle származik a jóság, nem kell semmi, nincs mohóság. A fényben is már magát látja, nem néz hátra, szíve tárva, s így lép bátran a világba.

Élj

Ne siess mert nem ez a cél.

Az élet még oly sok jót ígér.

Nem mondom, hogy csak jó minden,

De maradj meg mindig hitben.

Szeresd ki a Földre vágyott,

Mindenkit,mert jóbarátok.

Nem vagytok ti különbözők,

Emberek és mind egyezők.

Havat,nyarat,mind mást vágyott,

Megismerni a világot.

Te is ezért jöttél ide,

Hát ismerd meg és szeress bele.

Mert nem a szenvedés a célod,

Az életed tőled függ most.

És hogy merre is lép most a lábad...

Dönts te ebben, hisz te vágytad.

Tanuld meg a szeretetet,

Nem lesz nehéz,itt lesz veled.

Mert én vagyok a szeretet,

és én vigyázom léptedet.

Felhők szárnyán

Mikor nem jön a szememre álom, Az égre nézek, oda vágyom. Ott a helyem, ott az otthon, Hogy itt vagyok... Most ez a dolgom. De a szívem oda vágyik, hol felhők szállnak, a fény világít. Eljutok majd haza érzem, de még messze van... ezt érzem. Sok a dolgom most a Földön, Minden időm most itt töltöm. Lejöttem, mert szükség van rám, De visszavágyom, az a hazám. A szeretet szívem húzza, vissza fényes otthonomba... Hol mindig béke és

szeretet lengedez a fények felett.

CRY

Az Őrangyal

Ha reám vársz, engem itt találsz.

Megtalálsz, bármerre jársz.

Nem kell hívnod, nem kell szólnod,

Érzem minden gondolatod.

Szíved mélyén megpihentem,

Itt maradok veled, lelkem.

A magány már ismeretlen,

Mert benne vagyok a szívedben.

Ha szomorú vagy, én vigyázlak,

Ha szíved keserg,én vigasztlak.

Ha szó a szóban, én, ki szólok,

Ha mosolyogsz, én mosolygok.

Vártam rád, hogy rád vigyázzak.

Jöttél is és máris látlak.

Nem engedjük egymás kezét,

Te fogd az enyém és én a tiéd.

Edda művek: Álmodtam egy Világot magamnak